A zsüri kiválasztotta a jelentkezők közül a 2010. október 2-án sorra kerülő verseny résztvevőit.
A természettudományok iskolai tanításának válsága világméretű probléma, amelyre már jó néhány éve ráébredtek azok az intézmények, ahol a műszaki-tudományos szakemberek utánpótlása miatt aggódnak. Ezért szervezték meg a nemzetközi Physics on Stage, majd késobb a Science on Stage fesztiválokat.
A fesztiválok hazai előkészítését, a válogatókat az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szervezi.
Természettudomány-tanítási fesztivál Magyarországon
A zsűri az augusztus 2.-i ülésén a beérkezett 31 pályázatból 17 pályázót választott ki, akik az októberi eseményen bemutathatják a munkájukat.
Valamennyi pályázó levélben kap hamarosan értesítést a pályázatának elfogadásáról, vagy elutasításáról.
A rendezvény részletes programja
Hely: Csodák Palotája, Öveges terem
Idő: 2010. október 2.
Fővédnök: Prof. Pálinkás József, akadémikus, az MTA elnöke
Védnökök: Prof. Falus András akadémikus, egy. tanár, SOTE
Prof. Csermely Péter, egy. tanár, SOTE
Fődíjak: az első 9 díjazott kiutazást nyer Koppenhágába, a 2011. április 16-19-ig tartandó pán-európai Science on Stage fesztiválra, a magyar delegáció tagjaként.
Információk a dániai fesztiválról.
További információk: A korábbi „Science on Stage”, ill. az azokat megelőző „Physics on Stage” fesztiválokon a magyar pedagógusok sikeresen szerepeltek, és több értékes díjat is szereztek.
Beszámoló a 2008-as fesztiválról - Fizikai Szemle 101.oldal
Színpadon a tudomány - a rendezvény honlapja
Science on Stage (angol nyelvű információk)
Szervezőbizottság: Egyed László, Fodor Erika, Hadházy Tibor, Holzgethán Katalin, Makai Szilvia, Nagy Anett, Nádori Gergely, Sükösd Csaba, Ujvári Sándor