Ha odaállsz a nagy, íves tetejű „szekrény” elé, amelyen nagy piros gombok vannak és itt-ott lámpák villognak, ne tétovázz, csapj a falra! Ha bármelyik gombot megnyomod, a játék elindul. Ez után mindig azt a gombot kell megnyomni, amelyik körül felgyulladnak a lámpák. A játék végén a középső kijelzőn megjelennek az eredményeid: először a hibás ütések száma, majd az átlagos reakcióidőd. Próbáld minél gyorsabban, és lehetőleg hiba nélkül megoldani a feladatot! Ahhoz, hogy igazán gyorsak lehessünk, tudnunk kell egy-két dolgot. Nem mindegy, hova állunk, meg kell találni azt a távolságot, ahonnan már átlátjuk a táblát, de még elérjük a gombokat.  Szintén nagyon fontos, hogy ne forgassuk a fejünket játék közben: ha ugyanis az ember körbe-körbe nézelődik, akkor a gombok egy részét jól látja, de lesznek olyanok, amelyek teljesen kiesnek a látóteréből. Sokkal jobb megoldás, ha mereven a tábla közepére nézünk.  Ilyenkor úgy tűnhet, mintha nem minden gombot látnánk, mivel az ember csak középen lát élesen. Van azonban egy úgynevezett periférikus látómező: itt nem látjuk a dolgokat olyan élesen, viszont jól érzékeljük a mozgásokat, gyors változásokat, például a fényfelvillanásokat.

Ezért, ha nem is látjuk élesen az összes lámpasort, a felvillanást észrevesszük, és így gyorsabban tudunk reagálni, mint ha a fejünk forgatásával keressük, hol villant fel a fény. A periférikus látómező érzékenysége a mozgásra evolúciós „maradvány”.  Amikor az ember még a természetben élt, élet-halál kérdése lehetett, hogy milyen gyorsan képes észrevenni a veszélyt jelző mozgásokat, különösen a periférikus látómezőben. Így ez a tulajdonság szelekciós előnyt jelentett, ezért megerősödött az idők folyamán. Ez a jelenség megfigyelhető a hétköznapokban is: ha az ember meglát valami mozgót a szeme sarkából, például elsuhanó autót, felreppenő madarat, vagy éppen felvillanó fényt, önkéntelenül odakapja a fejét.