Magyar  |  English  
 


Egyenesen át





 Egy függőleges tengelyhez kis vízszintes nyéllel egy ferde rudat erősítettünk úgy, hogy ezt megforgathatjuk. Próbáld ki: átmegy-e a ferdén álló egyenes rúd a plexilapba vágott görbe nyíláson! A ferde rúd akadálytalanul halad át a görbe nyíláson. Ez első pillantásra furcsának tűnhet, azonban némi matematikai ismeret birtokában könnyen megmagyarázható. Ha ugyanis egy egyenest megforgatunk egy olyan tengely körül, amely nem metszi ezt az egyenest, és hozzá képest valamilyen szögben áll, akkor ez a ferde egyenes egy görbült felületet rajzol ki, amelyet szaknyelven forgási hiperboloidnak nevezünk (ilyen alakú egyébként a pénzkeringető tölcsérünk is). Ha ezt a görbült felületet elmetsszük egy olyan síkkal, amelyen rajta van a forgástengely, akkor viszont egy olyan hiperbolát kapunk, mint amilyent a plexibe vágtunk. Vagyis ez a görbe része annak a felületnek, amelyen az egyenes rudunk „végigsöpör”, ezért tud akadály nélkül áthaladni rajta. Ennek egy másik megjelenítését láthatod a hiperhengernél. Itt a kifeszített zsinórok kirajzolják a teljes felületet, láthatod, hogy a forgási hiperboloid felülete csupa egyenesből áll, de maga egy görbült felület (kint a park egyik bejáratánál ezt nagyban is láthatod).

Egyébként egy másik példa az egyenesekből összeálló görbe felületekre a nyeregfelület, a hiperhenger mellett is láthatsz egy ilyet.

OPENING HOURS
 
Daily from 10 a.m. - 6 p.m. 
 

LOCATION:
Get off the tram 4 or 6 at Széna tér and walk across the parking lot of the shopping center. It takes ten minutes of walk to reach Millenáris Park from Moszkva tér.
Newsletter registration